Házirend

A házirend ismerete és betartása nektek és nekünk is érdekünk, ezáltal el tudjuk kerülni az esetleges félreértéseket és maximális a ti kikapcsolódásotokra tudunk koncentrálni.

Célunk, hogy biztosítsuk az Ön kellemes pihenését és elkerüljük az esetleges félreértéseket, ezért szeretnénk, ha megismerkedne házirendünkkel!

A vendégházban csak azok a vendégek lakhatnak, akik a házirendben leírtakat magukra és hozzátartozóikra nézve kötelezően elfogadják és betartják!

Vendégeinknek bejelentkezési kötelezettségének személyi igazolvánnyal, útlevéllel kell eleget tenniük! A szobákat csak a teljes részvételi díj kifizetése után foglalhatják el! A teljes részvételi díj alatt az előre lefoglalt napokat értjük, abban az esetben, ha úgy döntenek, az itt tartózkodást előbb szakítják meg, nem áll módunkban a pénzt visszafizetni.

Vendégeink a vendégházat 14:00 órától foglalhatják el, az elutazás napján lehetőség szerint 08:00 – 10:00 óra között szabaddá tenni, de legkésőbb 10:00-ig. 10:00 óra után történő kiköltözés esetén plusz éjszakát számlázunk.

Takarítás, ágynemű és törölköző cseréje minden héten egy alkalommal.

Házikedvenceket csak a Ház előzetes beleegyezése után és adott esetben külön díj ellenében szabad behozni.

A vendégházban dohányozni tilos, csak az udvaron megengedett. (Elektromos cigarettára és IQOS-ra is vonatkozik!) A csikkeket kérjük, az erre a célra fenntartott hamutartókba szíveskedjenek eldobni!

A szobákban hagyott értéktárgyakért, készpénzért, személyes tárgyakért felelősséget nem vállalunk!

A szállás területén okozott kárt a károkozó, vagy annak törvényes képviselője köteles megtéríteni.

Kérjük vendégeinket, hogy a szobákban ne étkezzenek! Étkezésre használják a jól felszerelt teakonyhát, melyet kérjük, tartsanak tisztán! Mindenki köteles maga után elmosni a használt edényeket, evőeszközöket. A mikrohullámú sütőbe fémet tartalmazó edényt ne tegyen be!

A tulajdonos jogában áll lemondani a szállást, ha a vendég nem tartja be a házirendet és ha megbontja a békét. Különös tekintettel kérjük vegyék figyelemben, hogy a terület üdülő övezet, ahová a szomszédok kikapcsolódni, pihenni és pecázni járnak, ezért főleg a reggeli, kora délutáni és esti, illetve éjszakai órákban tartózkodjanak a hangoskodástól, a hangos zene hallgatásától és a kapásjelző hangos használatától. Kérjük vegyék figyelemben, hogy a víz felerősíti és viszi a hangot. A horgász etikettet kérjük maradéktalanul betartani szíveskedjenek.

A házirend megsértése esetén, a szállás lemondásra kerülhet. Ebben az esetben a vendégnek nem áll módunkban visszafizetni az esetlegesen fennmaradó napokat.

A szállás igénybevételével magától értetődik, hogy a vendég elolvasta, megértette és elfogadta a házirendben foglaltakat.

Bármilyen panaszt figyelembe veszünk, és megoldunk személyesen, munkaidőben 10.00-től 20.00-ig. Ilyenkor kérjük, hívjanak a következő telefonok valamelyikén : +36 30 397 8324,  +36 30 691 5235

Parkolni a vendégház előtt és a zárt udvaron is díjmentesen lehet! A kapubejáratot hagyja szabadon minden esetben!

A játszótér csak szülői felügyelet mellett használható.

A stéget és a csónakot mindenki saját felelősségére használhatja. A csónak használatához szükséges törvényben foglalt minimum felszerelés biztosított.

Tüzet rakni a kijelölt tűzrakó helyen lehet a mindenkori tűzvédelmi szabályok betartásával! A tűzrakáshoz szükséges fát térítés ellenében lehet igényelni! (Egy adag fa 1000 Ft. ) A tűz mellett oltóanyag elhelyezése ill. gyúlékony anyagok tűz mellőli eltávolítása minden esetben a Vendég feladata. Mielőtt otthagynák a tűzrakó helyet, kérjük győződjenek meg róla, hogy a tüzet valóban eloltották! A tűzifán és papíron kívül más anyagok (pl. műanyag,gumi) égetése SZIGORÚAN TILOS!

Hozott sütögető eszközök (grill, gázzsámoly, pizzasütő, stb.) kizárólag az erre kialakított bográcsozó helyen vagy a parkoló részen a murván használhatóak, a füvön és teraszon használatuk szigorúan TILOS!

Kérjük Vendégeinket, hogy az eszközöket – minden esetben- eltakarítva, tisztán hagyják maguk után, illetve használat közben fokozottan ügyeljenek arra, hogy a kifröccsenő zsiradékkal kárt ne tegyenek se magukban se a környezetükben.

Eltávozáskor és éjszakára kérjük a szoba/ház bejáratait kulcsra zárni!.Kérjük a kulcsokra nagyon vigyázzanak, elvesztésük esetén a komplett zárcserét ki kell fizetni!

Tájékoztatjuk, hogy az épületet és környékét az Önök biztonsága érdekében kamerarendszer rögzíti, melyek felvételei illetéktelenekhez nem kerül, tárolási idő után megsemmisítésre kerül.

Kihelyezett porral oltó használata kizárólag csak indokolt (tűzeset) esetében történhet.

Wellness részleg Házirendje

Az ön kikapcsolódása és kényelme a mi elsődleges célunk. Ezért tisztelettel kérjük, hogy a következő szabályokat tartsa be a wellness egész területén:

A wellness részleg területén szigorúan tilos a dohányzás, illetve étel- és italfogyasztás!

Lázas, fertőző betegek, ittas személyek, valamint bőrbetegségben szenvedők, babát váró kismamák nem használhatják!
A wellness részleg területén 14 év alatti gyermekek csak szülői felügyelet mellett tartózkodhatnak. A szaunázás (szauna az elektromos hálózatbővítés miatt még nem üzemel!)

14 év kor alatt – egészségügyi okokból – nem megengedett!

A wellness részleg területére háziállat nem hozható be!

A wellness részleg területén elkerülhetetlen a csúszásveszély, ezért kérjük Önöket, hogy testi épségükre fokozottan vigyázzanak!

Kérjük kedves vendégeinket, hogy zuhanyozzanak le a masszázsmedencébe belépés előtt!

A wellness részleg területén – legfőképp a szabadtéri részen – papucs használata ajánlott.

A masszázsmedencébe ugrálni Tilos!

A wellness szolgáltatásainkat vendégeink csak saját felelősségükre és kockázatukra használhatják, a balesetekért nem vállalunk felelősséget.

A jakuzzi csak rendeltetésének megfelelően használható. A nem megfelelő használatból eredő károk elhárítási költsége minimum 50.000,- forint, amelyet a vendégek kötelesek megtéríteni(a kártérítési díj tartalmazza a jakuzzi soron kívüli vízcseréjét, vízszűrő cseréjét, fertőtlenítő, stb. költségeit).

A masszázsmedencére a thermo tetőt használat után minden esetben vissza KELL tenni!

A vendégház üzemeltetője jogosult a házirendet figyelmen kívül hagyó, vagy a közrendet, közerkölcsöt sértő vendégeket rendre utasítani, szükség esetén felkérni a távozásra.

A vendégek értéktárgyaiért nem vállalunk felelősséget, így kérjük kedves vendégeinket, hogy szíveskedjenek biztonságba helyezni azokat!

A medence területén papucs és fürdőruha használata kötelező. Utcai lábbeliben a medence és szauna térben tartózkodni tilos! Kérjük, hogy a szaunába ne lépjenek be papuccsal és terítsenek lepedőt a padokra.
Amennyiben a jakuzzi, szauna működtetéséhez segítségre volna szüksége hívja a házigazdát a 0630-691-5235 telefonszámon.

Kellemes pihenést és kultúrált kikapcsolódást kívánunk!

Köszönettel:

Zéti kuckó